Sunrise Célkitűzések A Sunrise rendszer A Közösség Programok Kapcsolat Demo
Sunrise
A Sunrise:

  • környezet, amely segíti a diákokat, hogy komolyabb informatikai hozzáértés nélkül kiaknázhassák az internet nyújtotta forradalmi lehetőségeket;

  • eszközrendszer, amely az információáramlás lényeges megkönnyítésével segíti a diákokat és az iskolákat a mindennapokban helyi, regionális és országos szinten;

  • fórum, ahol a diákok megvitathatják az őket helyi vagy országos szinten érintő témákat, kifejthetik véleményüket, leírhatják gondolataikat;

  • közösség, amely új dimenziókat és lehetőségeket nyit meg a diákok közötti kapcsolattartásban, együttműködésben.

A Sunrise gyökerei egészen 1999-ig nyúlnak vissza. Akkoriban már egyre másra születtek ötletek, melyek az internet használatának terjesztését tűzték ki célul. Ezen elképzelések azonban szinte mind az internet fizikai elérhetőségét célozták meg, azaz technológiai fejlesztéseket, költség-csökkentéseket jelentettek.

A pénzügyi és technikai feltételekkel foglalkozó projektek mellett hiányoztak azonban a másik oldallal: a társadalmi oldallal foglalkozó tervek, hogy a mindennapi gyakorlatban is egyre inkább felismerjék az emberek, mire lehet és érdemes használniuk az internet nyújtotta újfajta kommunikációs lehetőségeket. Ezek hiányában ma hazánkban sokkal kevesebben használják a világhálót, mint ahányan azt megengedhetnék maguknak, sőt még annál is jóval kevesebben, mint akiktől csupán egy karnyújtásnyira van egy internetcsatlakozással rendelkező számítógép.

A Sunrise Egyesület azzal a céllal jött létre, hogy felhívja a fiatalság, a közép- és felsőoktatásban tanulók figyelmét az internet nyújtotta lehetőségekre. Célunk olyan projektek megvalósítása, amelyek arra ösztönzik a diákokat, hogy használják a világhálót, kihasználják annak lehetőségeit. Szeretnénk professzionális, mégis könnyen kezelhető és érdekes technológiák kifejlesztésével az internet haszonélvezőinek körébe minél nagyobb mértékben bevonni azokat is, akik eddig idegenkednek a számítástechnikától.

A Sunrise segíteni kívánja az információáramlást a hazai diákság és az Európai Unió többi tagállamának diáksága között, valamint segíteni kívánja az Európai Unióval kapcsolatos információk és lehetőségek könnyű hozzáférhetőségét, elérhetőségét.

Sunrise Csapat

© 2000-2003 Copyright Sunrise Minden jog fenntartva